Junior KK

Junior kreatív Kalandorok

A gyermeki kreativitás támogatása

Célunk, hogy támogassuk a kisgyermekekben és fiatalokban a kreatív gondolkodást, egy élményszerű tanulási folyamat részeként. Segíteni szeretnénk a szülőket, oktatókat abban, hogy megfelelő teret tudjanak adni az első szárnypróbálgatásokhoz. Képesek legyenek a „junior kreatív kalandorokban” a szikrát fellobbantani, akik a jövő sokoldalú tehetségei lehetnek. Természetesen első sorban a gyermekkor háborítatlan megélése és a gyermeki kiváncsiság fenntartása által! Szívesen veszünk részt sérült fiatalok fejlesztő, kreatív programjainak kialakításában.

Fontos kiemelnünk, hogy maga a kreatívitás megnyilvánulása is egy dinamikus folyamat, így a gyermekekben sem egy önálló aha élmény.

A szülők, nevelők akkor tudják igazán támogatni a gyermekek kreativitásának kibontakozását, ha minél kevésbé avatkoznak be egy „projektbe”. Tehát úgy segítik elő a kreatív gondolkodást, a tervezést a gyermekekben, ha hagyják, hogy ők legyenek az irányítói saját kreatív „alkotó projektjeiknek”.

A kreatív szikra akkor gyullad ki, amikor a gyermekek elindulnak a saját felfedező útjukon, elkezdik önállóan felismerni a dolgok működését.

Számos tanulmány fedte fel, hogy a gyermekek fejlettebb kognitív képességeket hoznak, ha a felnőttek kevesebbet avatkoznak be.. Mi lehet ennek az oka? Az egyik legfontosabb ok az, hogy így lehetővé válik a gyermekek számára az úgynevezett „kontrafaktuális” érvelés, a „kipróbálás és tévedés”  mentális folyamatának gyakorlása, amely az innovatív gondolkodás korai aspektusa.