Terman, IQ, kutatás

A magas IQ gyermekkorban előrejelzi az élet későbbi szakaszában elért magas szintű kreatív teljesítményt?

#IQ #kreativitás #intelligencia #teljesítmény #kutatás #terman #zseni

például A “termeszek” – ahogyan Lewis M. Terman tanulmányának alanyai ismertté váltak – megdöntöttek néhány sztereotípiát, és új paradoxonokat vetettek fel. Terman maga is tehetséges gyerek volt, és a zsenialitás tanulmányozása iránti érdeklődése személyes tapasztalatból fakadt. Vajon a magas IQ előrejelzi az élet későbbi szakaszában elért magas szintű kreatív teljesítményt? Vajon érdemes visszatartani gyermekeinket az iskolakezdéskor?

Lewis M. Terman stanfordi pszichológus 20. század eleji munkája, a több kötetes Genetic Studies of Genius című műve az amerikai pszichológia egyik leglegendásabb tanulmánya. Longitudinális megfigyelést alkalmazott – vagyis idővel többször is tanulmányozta alanyait –, ami akkor még újszerű volt, és a projekt végül a világ leghosszabb ideig futó longitudinális vizsgálata lett.

Terman maga is tehetséges gyerek volt, és a zsenialitás tanulmányozása iránti érdeklődése személyes tapasztalatból fakadt. Az iskolakezdést követő hat hónapon belül, 5 évesen Termant felvették a harmadik osztályba – amit akkoriban nem tekintettek jó dolognak; az uralkodó hiedelem az volt, hogy a koraérettség abnormális, és felnőttkorban problémákat fog okozni. Terman abban bízott, hogy a „zsenialitás” mérését, beazonosítását javíthatja kutatásaival, és egyben tesztelik Lombroso felvetését, amely szerint a zsenialitás összefüggésbe hozható a degenerációval.

Terman 1916-ban a stanfordi pszichológiai tanszék tagjaként kidolgozta Amerika első IQ-tesztjét, Alfred Binet francia pszichológus által kifejlesztett változatból. Ez a Stanford-Binet Intelligence Scales néven ismert teszt hozzájárult az Alfa Hadsereg kifejlesztéséhez, amely vizsgálatot az amerikai hadsereg használt az első világháborúban, hogy átvizsgálja az újoncokat, értékelje őket a munkavégzésükben és meghatározza, hogy méltók-e a tiszti státuszra. Terman azt a küldetést tűzte ki maga elé, hogy olyan kutatást végezzen, mint még senki korábban. Azzal kezdte, hogy megtalálta az 1000 legokosabb diákot Kaliforniában a harmadik és nyolcadik osztály között az IQ-val mérve. Hosszas tesztelés és keresés után Terman 856 fiúból és 672 lányból álló végső mintát gyűjtött össze. A gyerekek „Termeszek” néven váltak ismertté. Terman és csapata szinte minden elképzelhető módon tesztelni kezdte a gyerekeket. Nyomon követték az IQ-jukat, elemezték, hogy az egyes tanulók hány könyve van az otthonukban, felvették a kórtörténetüket, és így tovább. De ez persze csak a kezdet volt.

Terman tanulmányát az tette egyedülállóvá, hogy ez volt az első longitudinális kutatási vizsgálat, ami azt jelentette, hogy Terman még évekig folytatta alanyai nyomon követését és tesztelését. A tanulmány, amely ma híresen Genetic Studies of Genius néven ismert, adatokat gyűjtött a diákoktól egész életük során. Terman további adatokat gyűjtött 1928-ban, 1936-ban, 1940-ben, 1945-ben, 1950-ben és 1955-ben. Terman 1956-os halála után kollégái 1960-ban, 1972-ben, 1977-ben, 1982-ben és 1986-ban folytatták a termeszek nyomon követését. A “termeszek” – ahogyan Terman tanulmányának alanyai ismertté váltak – megdöntöttek néhány sztereotípiát, és új paradoxonokat vetettek fel.

A vizsgálat, toborzás, minta

Terman végül a Stanford-Binet tesztet használta, hogy magas IQ-jú tanulókat válasszon ki longitudinális vizsgálatába, amely 1921-ben kezdődött. Hosszú távú célja az volt, hogy legalább 1000 olyan diákot toborozzon a harmadiktól a nyolcadik osztályig, akik a városi lakosság legokosabb 1 százalékát képviselték. Kalifornia lakossága ebben a korcsoportban. Az alanyok IQ-jának 135-nél nagyobbnak kellett lennie a Stanford-Binet teszttel mérve. A toborzási folyamat intenzív volt: a diákokat először a tanárok jelölték, majd csoportos teszteket végeztek, végül pedig egyéni Stanford-Binet teszteknek vetették alá őket. Különböző dúsítások után – például az alanyok néhány testvérét hozzáadva – a végső minta 856 fiúból és 672 lányból állt. Az egyik gyorsan felmerülő megállapítás az volt, hogy egy évfolyam legfiatalabb tanulója kiváló előrejelzője a magas IQ-nak. Ezt érdemes szem előtt tartani manapság, amikor a szülők néha úgy döntenek, hogy pontosan visszatartják gyermekeiket, nehogy ők legyenek a legfiatalabbak az évfolyamaikban.

Ezeket a gyerekeket kezdetben mindenféleképpen értékelték. A kutatók felvették korai fejlődéstörténetüket, dokumentálták játék érdeklődésüket, orvosi vizsgálatokat végeztek – köztük 37 különböző antropometriai mérést –, és feljegyezték, hány könyvet olvastak el az elmúlt két hónapban, valamint az otthonukban elérhető könyvek számát ( ez utóbbi szám nulla és 6000 között mozgott, az átlag 328). Ezeket a tehetséges gyerekeket életük folyamán rendszeres időközönként újraértékelték.

„A termeszek”, ahogyan Terman alanyai ismertté váltak, megdöntöttek néhány sztereotípiát és új paradoxonokat vezettek be. Például általában fizikailag jobbak voltak egy összehasonlító csoportnál – magasabbak, egészségesebbek, sportosabbak. A rövidlátás (nem meglepő) volt az egyetlen fizikai hiányosságuk. Szociálisan érettebbek voltak és általában jobban alkalmazkodtak. És ezek a pozitív minták megmaradtak, ahogy a gyerekek felnőtté váltak. Hajlamosabbak voltak a boldogabb házasságra és magasabb fizetésre. Ennyit a „koraérett és korán romló”  kinyílvánításról, amely általános feltételezés volt, akkoriban, amikor Terman felnőtt.

A kutatás tanulságai

A Genetic Studies of Genius, a címe ellenére, azt a felismerést hozta, hogy a termeszek magas IQ-ja nem jelzi előre, az élet későbbi szakaszában elért magas szintű kreatív teljesítményt. Csak néhányan járultak hozzá jelentős mértékben a társadalomhoz, úgy tűnik, hogy egyikük sem mutatott rendkívül magas kreativitásszintet, amit például a Nobel-díjjal is elismernek. Érdekes módon William Shockley, aki 12 éves Palo Altóban élt 1922-ben, valahogy nem passzolt bele a tanulmányba, noha a tranzisztor feltalálásáért fizikai Nobel-díjat kapott.  A férfiak 30 százaléka, a nők 33 százaléka még csak nem is végzett egyetemet. Meglepően sok alany dolgozott szerény foglalkozásban, például csak részben tanult mesterséget vagy ért el hivatali magas beosztást.

Tehetség és zsenialitás

Ahogy a tanulmány az évek során fejlődött, a tehetséges kifejezést a zsenialitás váltotta fel. Bár sokan továbbra is egyenlőségjelet tesznek az intelligencia és a zsenialitás közé, Terman tanulmányának döntő következtetése az, hogy a magas IQ nem egyenlő a rendkívül kreatív létezéssel, működéssel. Más kutatók későbbi tanulmányai megerősítették Terman következtetéseit, és elvezettek az úgynevezett küszöbelmélethez, amely szerint egy bizonyos szint felett az intelligencia nincs nagy hatással a kreativitásra: a legtöbb kreatív ember igen okos, de nem rendelkezik egyedi értelmi képességgel, legalábbis a hagyományos intelligenciatesztekkel mérve. A 120-as IQ, amely azt jelzi, hogy valaki nagyon okos, de nem kivételesen az, általában elegendőnek számít a kreatív zsenialitáshoz.

Amennyiben a magas IQ nem jelzi a kreatív zsenialitást, akkor vajon miből tudhatjuk meg? Hogyan lehet kreatív embereket beazonosítani például egy kutatáshoz?

ha szívesen olvasnál tovább a témában folytasd a következő blogbejegyzésünkben: A zseni benned van?

Források alapján a bejegyzés szerzője: Varga Sylvia

• lewis terman: genetic studies of genius
• nancy c. andreasen: secrets of the creative brain
• sciens direct: low base rates and a high iq selection threshold prevented terman from identifying future nobelists